mañana

Utolsó természetközeli utunk a Salvadortól pár száz kilométerre lévő Chapada Diamantinába (magyarul: gyémánt fennsík) vezetett. Ez a Hollandia méretű régió természeti szépségeiről nevezetes, amelyet sok kiemelkedő plató (chapada), számtalan vízesés, barlang és széles, mély völgy alkot.

Ahogy neve is jelzi, a régióban gyémántkitermelés folyt a nem is olyan távoli múltban: 1996-ban szüntették meg végleg, hogy megóvják a folyók vizeit, amelyek Salvador ivóvízkészletének 80%-át adják. Pedig állítólag a gyémántkészletek mintegy 70%-a még mindig a földben van…

A gyémántkitermeléssel együtt járó földművelést is megszüntették a belső völgyek területein, így mára már csak az a pár egyszerű szállás maradhatott a völgyekben, amelyek kiszolgálják a túrázókat.

A virágzó gyémántvadászat hanyatlásával a turizmus védte meg a régió településeit a lepusztulástól. Fő központja, Lencois egy nagyon hangulatos kisváros, ahol szinte mindenki a turizmusból él. Nappal egy kihalt western filmbéli kisvárosnak tűnik, ahol a legtöbb üzlet és iroda zárva van és mindenfele alvó kóbor kutyák hűsölnek az árnyékban. A pokoli hőség elmúltával azonban nyüzsgő élet kezdődik, az éttermek kipakolják asztalaikat, székeiket a girbe-gurba macskaköves utcácskákra (ezzel beszüntetve az autóforgalmat aznapra), a túraszervező irodák megtelnek túrázókkal és szervezőkkel, és hamarosan az élőzene is felcsendül valamelyik utcán.

Azt Judit már korábban hallotta, hogy a régióban közel egy hónapja (valószínűleg szándékos gyújtogatás okozta) erdőtüzek pusztítanak. Sajnos, ahogy közeledtünk Lencoishoz, meg is jelentek a füstfelhők több irányból. Az egyik vezetőnk elmondása szerint a park 20%-a már leégett, nagyrészt köszönhetően annak is, hogy az állam nem segít a tűz megfékezésében. A túravezetők önkéntes csapatokat alkotva oltják a tüzet hátukon hordva a vizet a folyókból. Elég reménytelen a küzdelem és vannak vélemények, miszerint majd csak a jó pár hónap múlva beálló esős évszak fog neki teljesen véget vetni. Több népszerű túrát már nem is indítanak, mert az odavezető út leégett vagy éppen most ég.

Salvadorból a reggel hetes busszal vágtunk neki a hét órás buszútnak Lencoisba. Tervünk az volt, hogy érkezés után megpróbálunk egy 4 napos túrát szervezni magunknak másnapi indulással. Mivel a szieszta közepén csöppentünk az álmoskásnak tűnő városba, a szervezkedés nem tűnt a legalkalmasabbnak. Ezért elsétáltunk az egyik közeli vízeséshez (amit szintén túraként próbálnak meg eladni), hogy kicsit megmozgassuk magunkat a sok ülés után, és hogy kicsit lehűtsük magunkat.

Visszatértünk után már valóban jobban őröltek a turizmus malomkövei és sikerült ráakadni egy másik párra (csak kettőnknek nagyon drága lett volna egy 3 vagy 4 napos túra), akik szintén többnapos kalandban gondolkodtak. Az áhított 4 napból végül csak 3 lett, de mivel kiderült, hogy még nincs igazán szezon és kevés a túrázni vágyó, annak is örültünk, hogy ez összejött. Célpontunk Pati völgye volt, amit szerencsére nem érintett a tűz, és amit több helyen is (kétségbe vonhatóan) azzal reklámoznak, hogy a világ három legszebb túrája közé tartozik Machu Picchu és Santiago de Compostella mellett.

Másnap reggel 2 órás úttalan utakon való zötykölődés után megérkeztünk kiindulópontunkhoz, Guinébe. Innen gyalog folytattuk, és egy kisebb hegy megmászása és egy széles fennsíkon való átkelés után eljutottunk Pati völgyének pereméhez, ahonnan csodálatos látvány tárul elénk.

Túravezetőnk Lucas (beceneve Black Survivor) egy gyémántvadász leszármazottja, akinek a családját kiköltöztették a völgyből, amikor a gyémántkinyerést elkezdték visszaszorítani. Tapasztalt vezetőnek mondják, aki egy 50 fős önkéntes tűzoltó csapatot is vezet. Az irodában előző nap mint angolul beszélő vezetőt adták el nekünk, de hamar kiderült, hogy amit mi mondunk neki angolul, azt nem érti és valami teljesen másra válaszol, illetve, hogy amit ő mond angolul, azt mi csak elvétve értjük. Szerencsére túratársaink (egy kedves francia pár) közül a lány Portugáliából származott, úgyhogy ő tudott vele kommunikálni. Igaz, ennek az lett a következménye, hogy vezetőnk érdemben leginkább csak a lánnyal beszélgetett.

A völgy pereméről meredek lejtőn beereszkedtünk a völgybe és 3 vízesést érintve (amiből kettőben meg is fürödtünk) a Pati folyót követve eljutottunk szállásunkra valahol az erdő mélyén.

Az egyszerű, döngöltföld padlójú házban egy fantasztikus szobát kaptunk, aminek (üvegtelen) ablakából az egyik hegy illetve éjszaka a csillagos ég látszódott. A ház érdekessége az volt, hogy a szobáknak nem volt mennyezete és a házteteje alatt az összes szoba, a WC és a közvetlenül mellette lévő konyha egy légteret alkotott.

Ahogy azt már megszoktuk Brazíliában, fantasztikus büfé vacsorát kaptunk, majd amikor már azt hittük, hogy fél kilenc magasságában mindenki nyugovóra tér, Judit nagy örömére egy alkalmi forro együttes alakult a vezetők és a helyiek közreműködésével.

Másnap reggel nekivágtunk a Castelonak, ami az egyik nevezetes Chapada (hegyi plató) a völgyben. Először meredeken emelkedett az út, majd könnyebb sziklamászásba ment át az út. A vége felé egy hatalmas barlangon is átkeltünk. Az egyik sziklára felülve újabb Pazar kilátás nyílt a völgy egy másik részére. Korábban hitetlenkedve olvastuk, hogy a világ 3 legszebb helyei közé teszik Pati völgyét, most már kevésbé voltunk szkeptikusak…

Ebédlőnket újabb rövid kaptatás után értük el: egy pár négyzetméteres sziklatetőt, ahonnan megint csak gyönyörű panorámát láthattunk a völgy egy másik részéről.

Ebéd utáni sziesztánk berekesztését követően elindultunk visszafelé a mélybe, hogy a völgyben egy folyó mellett még szundikáljunk egy rövidet. Lehetőség lett volna még pár órát kirándulni, de ezt a franciákkal mély egyetértésben nem láttuk szükségesnek az aznapi sok kaptatás után… Így a délután hátra levő része sörözgetéssel és a francia egészségügyi rendszer behatóbb megismeréséből állt.

Harmadik napra maradt a legkeményebb túra a maga 25 kilométerével és viszonylag sok szinttel. Hamar kiderült azonban, hogy minden méterét megérte, ugyanis az előző napokon látottaknál is káprázatosabb völgyet és mélységeket láttunk. Úticélunk egy vízesés volt, amiben ugyan most egy csepp víz sem volt a nagy szárazság miatt, de a 300 méter mély szakadék a lábunk alatt kárpótolt érte. Két helyről lehet megközelíteni a szakadékot, az egyik az ún. „lóra” lehet kiülni, amit csak a merészebbek vállalnak be, mert tényleg elég félelmetes. A másik helyen pedig hason feküdve lehet kimászni, hogy az ember le tudjon nézni a szédítő mélységbe

Ezután tovább 3.5 órányi sétával jutottunk vissza Guinébe, ahol további 2 óra zötykölődés várt ránk. Lencoisba érve rögtön leszerveztük a másnapi programunkat (5 helyet megnéző, buszba ki-beszállós túra) és hullafáradtan elmentünk „törzshelyünkre” vacsorázni a macskaköves „buli utcába”.

A másnapi egynapos túránk kellemes csalódással indult, ugyanis attól tartottunk, hogy a Bonitoban megszokott módon egy korban és súlyban széles spektrumot befutó csoportba kerülünk. Szerencsére 4 fiatallal kerültünk össze, akik közül senki nem beszélt portugálul. Így olyan vezetőt kaptunk, aki tényleg jól beszélt angolul (és mellette spanyolul, olaszul és héberül) és nagyon érdekes és jó fej volt.

Először egy kellemes vízesést néztünk meg, amiben meg is fürödhettünk. Ezen a képen Judit bújt el.

Ezután egy barlangba kalauzoltak el bennünket, ahol fantasztikus cseppkőképződményeket csodálhattunk meg.

Ezt követte a már megszokott magas szintű ebéd, ahol szó szerint tucatnyi finomságból kóstolhattunk.

Ebéd után egy nagyon érdekes helyre vittek el bennünket, ahol egy barlang bejáratánál beöltöztettek minket sznorkelezéshez, majd nekivágtunk a barlang belsejének. Először sok kis halat láthattunk, mint egy akváriumban, majd egyre beljebb haladva teljesen sötét lett, csak zseblámáink nyalábjai segítettek a tájékozódásban. Ezután láthattunk egy másik barlangot, ami a Bonitoban látott Lago Azulhoz hasonlóan élénk kék színű vízével pompázott.

A napot az egyik leghíresebb chapada tetején fejeztük be, ahol a naplementét néztük végig. A szokásos taps itt sem maradt el. Ugyan itt is nagyon szép volt a kilátás, a Pati völgyben látottakat nem tudta überelni.

Esti „törzshelyünkben” ezen az estén sem csalódtunk, azonban vacsora után nem volt megállás, az éjjeli busszal nekivágtunk a hétórás buszozásnak Salvadorba, ahol délben indult a repülőnk Ilhéusba. A városba, ahol Judit töltötte 3 hónapos ösztöndíját.