mañana

Bonitoból „magán” kisbusszal jutottunk el Pantanal-ra, Dél-Amerika legnagyobb mocsaras vidékére, aminek a legnagyobb része Brazíliában van, de jelentős része átnyúlik Bolíviába és Paraguayba. Eredetileg Amazóniába akartunk menni, de Juditot kollégái meggyőzték, hogy ha állatokat akarunk látni, akkor inkább a Pantanal-t válasszuk. A kisbusz a semmi közepén kidobott minket (a helyi "turista elosztón"), ahol egy légkondícionált terepjáróba ültünk át, amit már szállásadó farmunk (Santa Clara) küldött értünk. A sofőr gyorsan bedobott egy sört, majd indultunk is. Fél órás zötykölődés után megérkeztünk a farmra, ahol eredetileg kemping szállást foglaltunk a jóval kedvezőbb ár miatt.

Miután bejelentkeztünk a recepción, felajánlották, hogy akár aludhatunk is az emeletes ágyas hálótermekben, és nem kell többet fizetnünk. Ádám kicsit ellenállt, de végül elfogadtuk. Judit azért még megkérdezte, hogy aludhatunk-e egy szobában, mire a férfi mondta, hogy nem, itt rend van: lányok a lányszobában, fiúk a fiúszobában. Ezt némiképp furának találtuk, mivel az összes ilyen szobájuk üres volt. Ekkor a férfi susmorgott egyet a recepciós lánnyal, és mondták, hogy oké, aludhatunk egy szobában, és hogy nemsokára kész a takarítónéni a szobánkkal, ami meglepetés lesz. Oké, addig ittunk egy sört, majd bevezettek minket a legszuperebb franciaágyas, légkondis lakosztályba. A kemping árán! Megfogadtuk, hogy mostantól ez lesz a stratégia, befoglaljuk a legolcsóbb szállást, hátha felajánlják a jobbat… A farm hatalmas területen terült el, mindenféle háziállatokkal, és vadállatokkal körülvéve. Mindenhol papagájok rikácsoltak, a vaddisznók bejártak a büféhez. Három köralakú, pálmalevél-tetejű függőágyas terület, ahol pihizni lehetett, medence, nagypályás füves focipálya, strandröpi pálya, és játékterep (gombfoci, biliárd, gitár, ping-pong, stb.). A kemping a farm legvégében, úgy kb. 700 m-re volt az épületektől, a folyó partján. Egyik nap arra mentünk horgászni, akkor mesélte el vezetőnk, hogy nemrég volt az úton egy jaguártámadás, egy kiscsikó esett áldozatul… úgyhogy nem bántuk annyira, hogy nem ott kellett laknunk és esténként vaksötétben átgyalogolni a jaguáros területen.

Az első esti éjszakai szafari elmaradt a vihar miatt, és áram sem volt. Valójában nekünk ez második nap tűnt csak fel, amikor felkapcsolták a karácsonyi világítást… Második nap nappali szafarira mentünk. Hát, nem volt egy nagy szám, Felraktak minket egy hatalmas, zajos teherautó platójára, és elindultunk a földúton. Ugyan láttunk egy óriás hangyászt, sok tukánt, és egy koaticsaládot (ormányos medve - Nasua nasua), azért többre számítottunk.

Délután pirája-horgászatra indultunk a folyóhoz. Három francia és mi, plusz állandó vezetőnk, Rodrigo. Rajta kívül senki nem fogott semmit, viszont jót szórakoztunk a kajmánokkal (Yacare-kajmán, Caiman yacare), akik jöttek a könnyű falatért. Elsőre ijesztőnek tűnt, hogy olyan közel vannak, de egyáltalán nem agresszívek az emberrel, csak a könnyű pirája-falat érdekli őket. Az egyik kajmánnak elkezdtük dobálni a csalinak szánt húst, az pedig komótosan oldalra fordította a fejét és felette a falatot.

Este bepótoltuk az éjszakai szafarit, ugyan azzal a teherautóval „lopakodtunk” a sötétben, amivel nappal. Ami lenyűgöző volt, az a hihetetlen mennyiségű kajmán a vizekben. Ahogy Rodrigo bevilágította a vízfelületet, ott fénylett a sok kukucskáló szempár, mint egy karácsonyi led-sor. Egy kapibarát (más néven vízidisznót - Hydrochoerus hydrochaeris) is láttunk a kajmánok között, pár bébi-kajmánt, rókákat és rengeteg madárpókot mászkálni az úton. A másik csoport, ami holland turistákból állt, látott egy jaguárt is, sajnos mi arról lemaradtunk.

Vacsora után kettesben nagy bátran nekivágtunk herpetológiai felderítő túránknak. Előző nap egy ausztrál pár lakott a kempingben és mutogatták fotókon, hogy milyen békákat láttak a fürdőben. Judit persze rögtön elhatározta, hogy jaguár ide vagy oda, meg kell nézni őket. Aztán mivel akkor már nem lakott senki a kempingben, minden sötét volt, és persze felemlegettük a nappal hallott jaguár-sztorit, így nyúl módjára visszafordultunk. Inkább a farm területén lévő tónál lámpáztunk, ami nem volt rossz döntés, mert 5 békafajt, egy madárpókot, és egy bébikajmánt is láttunk.

Harmadik napon délelőtt egy kétórás túrára indultunk a közeli pálmaerdőben. Találtunk egy hatalmas szárazföldi teknőst (szenesteknős - Geochelone carbonaria), és láttunk fekete bőgőmajmokat (Alouatta caraya) is.

Délután pedig hajótúrára mentünk a közeli folyón. Gyönyörű madarak szálltak fel kétoldalon, és kajmánok úszkáltak a közelünkben.

Egy árnyékos helyen megálltunk és nekiálltunk piráját horgászni. Itt sokkal sikeresebbek voltunk (Judit 2, Ádám 3), de többször vagy visszaengedtünk a kis mérete miatt, vagy Rodrigo megetette a halainkat a kajmánnal. Valami miatt a fejébe vette, hogy befogja a kajmánt. Hozott hozzá egy kötelet nagy horoggal a végén. De a kajmán okosabbnak bizonyult, és 3 piráját is leevett a horogról.

Mai utolsó programunk lovaglás volt. Felraktak minket iskolalovakra, és egy sorban „vágtattunk” 2 órán keresztül. Ádám lovát „Caramel”-nek hívták, Judit lovát pedig „Durva”-nak. Elég könnyű volt őket irányítani, a végén már egész bátran cikáztunk egymás mellett. Ugyan állatokat nem láttunk közben, de így is nagy élmény volt.

Meg kell még emlékeznünk a farm konyhájáról. Minden reggel-délben-este mesés kaját kaptunk. Legalább hatféle ételből lehetett választani, és minimum kétféle édességből (csak, mint egy átlagos veszprémi ebéden…). Ha két kilót nem híztunk, akkor egyet sem…

Ebéd után újra útnak indultunk, úticélunk átmenetileg Campo Grande, ahonnan holnap reggel repülővel megyünk Bahía fővárosába, Salvador-ba. Judit már izgatott, hogy visszatérhet kiindulási pontjához, és újra élvezheti Bahía sajátosságait, mentalitását és konyhaművészetét. Ádám pedig azért izgatott, mert újra sok csinos bikinis lányt láthat…