mañana

Rio a világ egyik legszebb városa. Sokszínű, változatos, hangulatos. Csodaszép a fekvése, hatalmas kiemelkedő hegyekkel, hosszú fehér homokos strandokkal, régi városrészekkel, favelákkal (nyomornegyedek), és a világ legnagyobb városi erdejével, ami ráadásul trópusi, atlanti esőerdő. Először biciklit béreltünk és bejártuk a város strandjait és körbetekertük a lagúnát, aminek a partján a Corcovado-hegy, annak tetején pedig a Krisztus-szobor áll. Végigsétáltunk a Copacabana-Ipanema strandokon, ami hétvégén le van zárva az autók elől, így egyértelműen kitűnt, hogy a riói emberek milyen sportosak. Futnak, gördeszkáznak, bicikliznek, görkoriznak, vagy egyszerűen csak sétálnak. A parton a homokban késő estig röplabda-, kézilabda-, focimeccsek futnak, a parti büfékben pedig élő MPB (Musica Popular Brasileira) zene szól, amit egy sör vagy kókusztej kortyolgatása mellett lehet élvezni. Legjobb elfoglaltság az emberek figyelgetése. Annyiféle ember lakik ott, hogy a látványuk megunhatatlan. Érzi az ember a nyitottságot és az elfogadást.

Aztán bebuszoztunk a történelmi belvárosba. Hatalmas felhőkarcolók, irodaépületek között elvesző régi, száz éves épületek bújnak meg. Itt-ott egy kis templom, vagy egy viadukt. Legjobban a Lapa-negyedben található lépcsősor tetszett nekünk, amit a világ minden tájáról hozott csempékkel díszítettek ki. Gyorsan megkerestük a magyar csempét, nem volt nehéz, rögtön az elején volt. Viszont amíg más országokból fantáziadús és sokszor vicces csempék kerültek elő, a magyar csempe egy ’Magyarország’ feliratú, címert ábrázoló példány volt…

A város szerencsére nekünk a biztonságos oldalát mutatta, bár nagyon odafigyeltünk mindenre. Csak kis hátizsákot vittünk, kicsi kamerát, mindig volt valamennyi pénz a zsebünkben rablás esetére, és este sötétben csak a biztonságos környékeken sétáltunk. A helyi buszokat minden esetben használtuk, és azt vettük észre, ami Kolumbiából ismerős volt már, hogy elsőre kaotikusnak tűnik a rendszer, de tulajdonképpen nagyon jól működik. A sofőr hajlandó megállni a megállón kívül, ha le kell szállnod, és előre megbeszéled vele. Igazán kedvesen és segítőkészen állnak a portugálul alig tudó turistákhoz.

Felnéztünk a Cukorsüveg-hegyre is. Tulajdonképpen eljutottunk a világ egyik legszebb kilátásához, az egy másik kérdés, hogy a köd miatt semmit nem láttunk belőle… Vagyis igen, a kaját lejmoló majmokat, akik a kilátás hiányában kitüntetett figyelmet kaptak.

Felmásztunk arra a hegyre is (Pedra Bonita) a Tijuca Nemzeti Parkon belül, ahonnan sárkányrepülővel lehet levitorlázni miközben az ember Riot látja maga előtt. Judit próbált alkudni a repülés árából, de nem sok sikerrel, meg aztán aznap is elég ködös volt az idő, így félve a csalódástól, inkább elhalasztottuk ideiglenesen a repülést. Helyette megmásztuk a hegy csúcsát, ahonnan nagyjából ugyanaz a kilátás tárult elénk, mint a Cukorsüvegről, csak itt még majom sem volt. Azért szerencsénkre egy szomszédos csúcs kidugta az orrát.

Két helyi emberrel is sikerült összefutni egy sörre/vacsorára. Először egy lánnyal, akit Judit még a brazil herpetológiai kongresszusról ismer, és akinek a segítségével így a legjobb sörözőben ehettünk koktélrákkal töltött falatocskákat. Másik alkalommal Judit egy másik kapcsolatát használtuk fel, és ettünk a Copacabana helyiek körében kedvelt, nagyon jó húsokat felszolgáló, de nem drága éttermében. A második találkozás azzal a haszonnal is járt, hogy kölcsön kaptunk egy szuper kis sátrat, amit következő állomásunkon, Ilha Grande-n használtunk.

Rio legmagasabb kilátóhelye, a Corcovado-hegy még várat magára, mivel nehéz olyan napot kifogni, amikor a kiemelkedő csúcsok nem vesznek a ködbe. De majd utolsó nap, mielőtt felszállunk Budapest felé…