mañana

Erős hetem volt, ostromoltam csúcsokat, kergettem a kék foltokat a felhős égen, komoly meteorológiai megfigyeléseket végeztem, ápoltam a mexikói külkapcsolatokat, és a hét végére megoldottam a Fitz Roy kérdést is.

Patagóniában utolsó állomásom El Chalten volt, ahol egy egész hetet töltöttem. (képek itt)

Talán egész utam során ez volt a leghosszabb "egyhelyben tartózkodás". Mint később kiderült, ez jó húzás volt, ugyanis rövid idő alatt esélyes, hogy az ember nem látja a fő látnivalókat.

A városon látszódik az erőteljes fejlődés: mindenfelé épülő, szépülő hotelek, kávézók, vendéglők. Pár éve megépült az autóút is, ami immáron civilizált módon köti össze El Calafate-val. Valószínűleg pár év múlva egészen máshogy fog kinézni a város, mint ma. Remélhetőleg autóutakat vagy felvonókat nem építenek majd, hogy könnyebben el lehessen érni a csúcsokat; az ugyanis szerintem sokat rontana a mostani természetközeli állapotokon (lásd pl. Svájc egyik gyöngyszemét, az Aletschgleccsert, ahova ma már akár magassarkúban vagy makkos cipőben is fel lehet jutni).

Franciákkal és németekkel már Torres del Paine-ban és El Calafateban is sokkal találkoztam, viszont El Chaltenben drasztikusan megnőtt a franciák és főleg a svájciak száma. Ezt jó jelnek vettem, mert ha ők hajlandóak ilyen nagy számban idáig eljönni az Alpok közelsége ellenére, akkor az azért jelenthet valamit.

Mint már említettem, El Chalten Argentína túrázó fővárosa és itt található Patagónia két sztárja is: Cerro Torre és Fitz Roy. Nincs túl magas csúcsokról szó (háromezer párszáz), viszont a formájuk és környezetük teszik őket híressé. A hegymászókat pedig komoly kihívások elé állítják - van, hogy évente csak páran tudják meghódítani a Fitz Roy-t. Ez főleg az időjárás miatt van így, amely meglehetősen kiszámíthatatlan és kíméletlen a mászókkal, túrázókkal, ugyanis nagyrészt felhők úsznak vagy ülnek a csúcsok körül. Sok túrázó, aki csak pár napot szán El Chaltenre, nem is jár sikerrel és úgy távozik, hogy csak képeslapokról ismeri a hegyeket. Így járt például mexikói szobatársam is, aki négy napot töltött a városban és csak a felhők kémleléséig jutott - két napon neki se indult a hegyeknek, mert reménytelennek ítélte a helyzetet; mint később kiderült, teljes joggal...

Nekem nagy szerencsém volt, ugyanis az utolsó három napom kedvező időben telt és végül mindkét sztár előkerült. Addig viszont én is mindig lukra futottam és csak a csúcsok vélt helyét bambulásztam a ködben, felhőkben. Errefelé nem nagyon lehet megjósolni, hogy mikor és hol tisztul, felhősödik, esik vagy havazik majd. A Torre és a Fitz Roy ráadásul mintha direkt bevonzanák a felhőket, sőt, gyakran maguk termelik is. A meteorológiai előrejelzések mindenesetre csak ritkán találták el a valós helyzetet, úgyhogy saját megfigyelésekhez folyamodtam. Például feltűnt, hogy este 8 körül az éttermek vendégei rendszeresen kipattannak az utcára és lelkesen fényképeznek Fitz Roy irányába. Úgyhogy a negyedik napomon úgy taktikáztam, hogy egész nap a hosztelben lebzseltem és csak fél ötkor vágtam neki a Fitz Roy kilátójának. A taktika majdnem bejött, az ég megint elkezdett tisztulni estére, de csak idáig jutott:

Vagyis gyakorlatilag semeddig. Ezt azonban sokáig nem tudtam és lelkesen vártam, hogy a kép közepe táján látható csúcs kitisztuljon, azt vélvén Fitz Roy-nak. Csak mintegy órával azután, hogy a hidegben és szélben ácsingóztam a kilátóban, hogy teljesen előbukkanjon a "Fitz Roy", láttam meg egy táblán, hogy az csak a Poincenot, 300 méterrel Fitz Roy alatt. Az igazi Fitz Roy, amit sokáig észre sem vettem (képen Poincenottól jobbra), teljesen be volt burkolva. Ez a baki persze azért fordulhatott elő, mert előre nem akartam megnézni a városban kapható képeslapokat, hogy az újdonság erejével hathassanak rám a csúcsok. Így aztán azt sem tudtam, hogy néz ki a Fitz Roy...

A legbiztosabb meteorológiai megfigyelésnek azonban az bizonyult, hogy melyik este indulnak neki az addig csak hosztelekben és vendéglőkben bandázó hegymászók. Akkor ugyanis másnap tuti meg is jött a jó idő!

Azért szerencsére a csúcsokon kívül is volt sok látnivaló az első napokon, például második nap a mexikói sráccal megközelítettük a gyönyörű Torre gleccsert:

Az első komoly "csúcstámadást" az ötödik napomon indítottam meg. Lago de los Tres-hez, egészen a Fitz Roy aljához fel lehet túrázni. Az utolsó óra kőkemény kaptatás meredeken felfelé, még a Salkantay-t és Chachanit megjárt combjaim is megszenvedték rendesen. De megéri az erőlködés, ugyanis fenn egészen elképesztő a látvány. Amikor fenn voltam, a Fitz Roy szokásához híven reménytelenül a felhőkben ült, de még így is földöntúli volt a látvány. A svájci túrázók a kilátó domb tetején üldögélve bevallották, hogy ilyen vad táj még náluk sincsen és ezért érdemes volt idáig utazni.

Hatodik napomon másodszor, tiszta időben vágtam neki Cerro Torre-nak. Mire odaértem, befelhősödött. És közben látni lehetett, hogy a túloldalon a Fitz Roy teljesen felhőmentes... A kiszúrás ráadásul az, hogy Torre-nál különben gyönyörű idő volt (két órát napoztam, szundítottam a tónál), csak épp a csúcsokból nem látszódott semmi.

Hetedik, utolsó nap aztán egészen váratlan esemény történt: reggel hatkor, amikor kinéztem az ablakon, egy darab felhőt sem láttam semerre. Úgyhogy hét előtt már az ösvényeken poroltam, hátha meg tudom előzni a felhőket. A választás ismét a Torre-ra esett (harmadik próbálkozás), mert a Fitz Roy kaptatójának ismételt megmászásához úgy éreztem már túl sok kilóméter van a lábamban. Már-már kiválasztottnak éreztem magam, hogy út közben a két hírességet egyszerre láthatom egyetlen felhő nélkül:

És ezúttal sikerrel is jártam a Torre tónál: ott tündököltek a csúcsok és a korai óra miatt mindössze négyen ámultuk teljes csendben a csúcsokat, a gleccsert és a tavat.

Kihasználva a jó időt, délután nekivágtam még egy csúcsnak, az egyetlennek, ahonnan egyszerre lehet látni a Torre-t és a Fitz Roy-t. Az ég természetesen kora délutánra teljesen befelhősödött, de ezúttal szerencsére bőven a hegyek fölött, úgyhogy "mindent" lehetett látni. Ez a túraútvonal valamiért nem túl népszerű és már késő is volt, mire felértem, így aztán itt is dermesztő csendben, mindössze hárman gyönyörködtünk a tájban.

E sorok már a Buenos Aires-be tartó gépen születnek, ahol négy és fél napom lesz visszaszokni a nagyvárosi élethez és a tüntetések hangulatához. Az utóbbi napokban sok a kormányellenes megmozdulás, állítólag Argentína ismét közelít az államcsőd felé, amire az egyetlen ésszerű megoldást a már bemutatott Kirchnerné kormánya abban látja, hogy hamis gazdasági adatokat közöl.