mañana

Mint már utaltam rá korábban, a belvárosi közlekedés totálkáros. Állandó cikázás, dudálás, dugó. Gyalogosként sem egyszerű a túlélés, még zöld lámpa esetén is simán ledudálják az embert és nem egy gyakorlott perui gyalogos elmenne Usain Bolt nyulának az első 20 méterre.

Na de most a tömegközlekedésről szeretnék írni, ami túlnyomó többségében a "micro"-kkal zajlik. A micro egy kisbusz, ami általában jó színes, hogy felhívja magára a figyelmet és az oldalára fel van festve a fő csapásirány amerre halad.

Leinthető gyakorlatilag bármelyik sarkon és le is lehet szállni gyakorlatilag bárhol. A sofőr mellett van még egy "utazásszervező", akinek az a feladata, hogy állandóan kifelé kiabálja az útvonalat (esetleg csapkodja a busz oldalát egy táblával, amire szintén az útvonal van felírva) és próbálja beszervezni a kuncsaftokat. Attól függően, hogy hány fel- és leszálló van, vagy megáll a kisbusz vagy menet közben kell intézni az ügyeket.

A tarifa nagyon olcsó, egy kb. félórás útért 1.20 sol-t kellett fizetni, ami kb. 100 forint. A fizetés két megálló között zajlik, az "utazásszervező" mindig pontosan tudja, hogy kitől nem kapott még pénzt és általában azt is megjegyzi, hogy ki meddig vett jegyet, mert gyakran előzékenyen figyelmezteti az embert (rá nézve biccent kifelé egyet), ha közeledik a sarok, amiben megegyeztek.

Mindeközben a sofőr minden szóbajövő sarkon hatalmasat dudál, hogy figyelmeztesse az utcán állókat, sétálókat a kínálkozó utazási lehetőségre.

Ami a legfurább volt az egészben, az az, hogy időnként "vámosok" kiáltanak fel a buszokra és kérnek pár sol-t. Hogy miért és hogyan megy a kalkuláció az rejtély és az "utazásszervező" sem mindig fogadta el a kért vámot, hanem menet közben alkudozott. Végül, még mindig menet közben, pár fémpénzt dobott az útra, a száguldó forgalom köze.

Összegezve, az egyik legszórakoztatóbb tevékenység Limában a microzás volt!