mañana

Centro

Az első limai napon Lima Centro volt a célpont, ahol a hostelem is van. A központi rész nagyjából abból áll, hogy hatalmas "koloniális" tereket kötnek össze baromi zsúfolt és forgalmas utak illetve sétálóutcák. Az utak mentén állandó tülkölés, ami először félelmetes volt, de aztán egészen szórakoztatóvá vált (pl. amikor egy hirtelen megálló taxira egy egész mögötte álló sor fenyegetően dudál, többen kivágnak mögüle /amit a mögöttük jövők szintén dudálással jutalmaznak/, de a taxis kényelmesen megegyezik az árban az utassal mielőtt továbbindulna).

Az út végén a főtér áll, ahol Pizarro megalapította Limát 1535-ben. Képen a katedrális.

Délben őrségváltás volt a palota előtt nagy felhajtással és némileg furcsa módon szaxofon és klarinét is szerepelt a fúvósok közt - bár nem vagyok a honvédségi zenekarok szakértője. A katonákat vagy a hangszereket itt annyira féltik, hogy csak vastag vasrácsok mögül játszanak, egyedül a harsona lógott ki időnként.

Nem messze a főtértől van San Francisco temploma. Itt egy komoly kört lehet menni bent, a sok szép terem mellett lenyűgöző a könyvtár, ahol sok száz darab sok száz éves, foszladozó vastag könyv van két emeleten, amit pár száz éves csigalépcső köt össze. Fényképezni sajnos nem szabadott, és itt még őr is figyelt - ami persze érthető, mert máshol én is fényképeztem a tiltás ellenére. A másik szenzáció a katakomba, ahol állítólag 70 ezer ember csontja hever, mert a ma szokásos outdoor temetkezési forma előtt itt az indoor katakombás megoldás volt szokásban.

A sok koponya után megjött az étvágyam és gondoltam ideje kipróbálni a helyi kosztot, úgyhogy egy kifőzdébe mentem, ahol a két fogásos menü 6 sol-ba került (kb. 480 forint), ennél sokkal olcsóbbat nem nagyon láttam Limában. A menüből random algoritmussal választottam, mert a pollo-n kívül semmit nem értettem, de a kaja teljesen jó volt és utóhatásai sem jelentkeztek egyelőre.

Az út északi végén kicsit átnéztem a "sötét oldalra" is, de csak addig, amíg nem paráztam túlságosan. Ez egyébként főleg akkor jött el, amikor már túl sok szemetet túró kóborkutyát láttam, mert veszettség elleni oltást nem kértem a Gyáli úton. Mondani se kell, rémes környékek, borzasztó szegénység és reménytelenség mindenfelé.

Jellemző egyébként, hogy a legszegényebbek (tipikusan öregek és nyomorékok) valamicske kis portékát próbálnak árulni, általában édesség, keksz és csipsz formájában. Sok útszéli cipőtisztító is van. Van aki csak egy kartonlapra tudja leültetni a pácienst, de van akinek egész komoly bódéja van.

Nem tudom, hogy itt mindig ennyire pörög-e az élet, de útközben láttam két tüntetést (egy piros- és egy fehérzászlósat - a pirosnál kint volt a Leopardo nevű rohamosztag is), egy emlékkoncertet, egy televíziós adás szabadtéri felvételét és sok előadást, ahol állandósított "mini amphiteátriumokban" ment az előadás. Nem tudtam megállapítani, hogy ez csak kivételes alkalom volt-e vagy itt tulajdonképp bárki előadhat bármit és a végén részesül az aznapi bevételből (menet közben egy hölgy szed jegyet baksisért). Utóbbira azért tippelek, mert voltak igen gyalázatos előadások is, amik még a sokat látott, tapasztalt helyi közönséget is erősen megosztotta. Íme az egyik megosztó:

Miraflores

A második limai napon, az az ma, két ázsiai mellé huppantam le reggelinél a hostelben. Szép artikuláltan megkérdeztem angolul, hogy leülhetek-e, sztereotípiákban gondolkodván, hogy nem beszélnek túl jól angolul. Erre persze kiderült, hogy kanadaiak... A nap városnézését ezután velük bonyolítottam, ugyanis kiderült, hogy ők is Miraflorest véttek mára célba. Microval (ld. egy másik bejegyzésben) utaztunk, amiről annyit tudtunk, hogy a biztonságosabb, nyugodtabb és gazdagabb környék óceánparttal. Mindez igaznak is bizonyult, az óceánpart leginkább az ausztrál Gold Coastra emlékeztetett, vagyis szörfösok a vízben, szépen megcsinált parti sétány (nem közvetlenül a parton, hanem egy a parttól pár 10 méterre emelkedő kb. 70 méter magas szikla tetején), mögötte hatalmas és drága apartmanházak, puccos bevásárlóközpont. A fehéremberek száma is szembetűnően megnőtt...

Az óceánpart sajnos nem volt igazán élvezhető, mert a tegnapi naphoz hasonlóan megint felhős, hűvös idő volt. A srácokkal így aztán hamar úgy döntöttünk, hogy megnézzük a két ősi romot, ami Mirafloresben található. Az első romnál az idegenvezető többször is felhívta a figyelmünket, hogy ezek nem inka romok, hanem az inkáknál kb. ezer évvel korábban élt törzsektől valóak (Lima és később Wari). Az inkák csak jóval később értek ide és vették birtokba az addigra elhagyatott "romokat". A romoknál láthattunk temetkezési- és áldozatisírokat is, ahol bábfigurákra emlékeztető zsákok üldögéltek; állítólag ilyeneket készítettek a holttestekből.