A rendszeres olvasó (ha van ilyen) tudhatja, hogy lemaradásban vagyok a blogolással, most, az Atacama sivatag közepén, Antofagastát elhagyva próbálok ezen valamicskét faragni, a buszon ülve. Képek szokás szerint Picasan.
A népszámlálást követő reggelen a turisták kirajzottak Potosíból, így tettem én is. A következő célpont Uyuni volt, ami az egyik tipikus kiindulópontja az Uyuni sósivatag-túrának. A négy órás buszút már magában sokat sejtető volt, ugyanis kietlen, ugyanakkor gyönyörű tájakon haladtunk át. Talán eddig az volt a legszebb buszút itteni utam során.
(és itt tudtuk meg, hogy a nagy népi szoknya milyen praktikus viselet hosszú buszutak során...)
Uyuni egy kis poros városka, ami egykoron katonai bázisnak épült. Ennek lanyha nyomai még ma is tetten érhetőek.
Ma azonban úgy tűnik leginkább a turizmusnak köszönheti fennmaradását. Megérkezésünkkor az egyetlen benzinkút előtt hosszú sorban kígyózott vagy 50 dzsipp tankolásra várva. A népszámlálás itt is rendesen betett, ugyanis már napokkal korábban megakadt a túráztatás, mivel nem tudtak elindulni a szokásos 3-4 napos túrák.
Miután leszáltunk a buszról (Sucre óta egy belga lánnyal vitt ugyanarra az utunk), betértünk az első utazási irodába és pár percre rá már meg is volt szervezve a négynapos túránk. Két nap a sósivatagban és két nap Sud Lípezben, Bolívia legvadabb vidékein, közel a chilei és az argentín határhoz.
Másnap délelőtt neki is vágtunk a túrának Toyota dzsippünkkel és hat utassal, egy sofőrrel és egy szakácssal. Első utunk a "vonat temetőbe" vitt, ahol rég leharcolt mozdonyok és vagonok sorakoznak, legtöbbnek a kerekei már félig a kősivatagba süppedve. A temetőben a felnőttek a vonatokat, mint kisgyerekek a játszótéri favonatokat, megtámadják és mászkálnak, ugrálnak rajtuk. És persze fotózkodnak.
Ezután nekivágtunk a sósivatagnak. Némi sivataggal való ismerkedés és ebéd után, megcéloztuk a Tunupa vulkánt, amit egy jódarabon meg is másztunk.
Az éjszakát a vulkán lábánál fekvő kisvárosban töltöttük. Vacsora után hárman kimerészkedtünk a sóra, ahol a papírformának megfelelően rettentő hideg volt, ráadásul a szél is süvített veszettül. Kiengesztelést csak a Tom és Jerry-s paplanom tudott nyújtani.
Másnap reggel megcsodáltuk a számtalan lámát, amelyik a sivatag szélén legelészet - hogy honnan és mikor kerültek oda, rejtély, ugyanis előző este még nem voltak ott...
A második napi attrakció egy kis sivatagi séta és az Incahuasi sziget (avagy Kaktusz-sziget) volt. A séta során mi is nekiálltunk az itt szinte kötelezően elkészítendő képek gyártásának...
A Kaktusz-sziget egészen elképesztő látványt nyújt a sivatag közepén. A kaktuszok jó része több száz éves és bőven magasabbak, kövérebbek nálam.
Ezután egy hosszabb autózás után kikeveredtünk a sósivatagból és nekivágtunk Sud Lípeznek. Az igazi vad tájak a harmadik napon következtek. Bármerre is jártunk, csak kapkodtuk a fejünket a gyönyörűbbnél gyönyörűbb tájak láttán. Minden felé végtelenül sima hegyoldalak, vulkánok és köztük kősivatag. Ez itt például egy kicsit füstölgő vulkán:
Ez meg egy sokszínű, sima hegyoldal, egykoron valószínűleg szintén vulkán:
Sud Lípez egyik tudománya a sok tó, amelyek a Hold- és Mars-béli tájak közt húzódnak meg. Ráadásul többségük tele van békésen mászkáló, turkáló flamingókkal (sok-sok flamingó Picasan...).
Talán a leghíresebb tó a Laguna Colorada, amelyik egészen lenyűgöző látvány a dombtetőről. A piros színt az algák adják, míg a fehér részek bórax szigetek.
Negyedik nap hajnali fél ötkor keltünk, hogy napfelkelte körül kapjuk el a gejzíreket és a termálvizes fürdőt. Hajnalban még baromi hideg volt, úgy -8-10C körül. Úgyhogy a meleg vizes medence mellett mindenki a teljes bebugyoláltság állapotából váltott pillanatok alatt fürdőruhára, hogy mihamarabb csobbanhasson a 38-40C körüli vízbe.
Végül ebben a bódéban kellett kipecsételtetnünk magunkat Bolíviából.
A chileiek nem vették a fáradtságot, hogy kiállítsanak itt egy sufnit, úgyhogy hozzájuk San Pedro de Atacamában kellett bepecsételődni.
Mindent összevetve, ami a természetet illeti, talán ez volt a legszebb túra eddig. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis területen ennyi természeti csoda sűrűsödjön össze.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.