Ismét az amszterdami reptérről következik az első bejelentkezés. Az indulás rögtön jól kezdődött. Már a taxiban ülve kókadozunk a hajnali fél hetes indulásunkhoz, amikor fél ötkor érkezik mindkettőnknek egy SMS, miszerint a járatunk csak 11.55-kor indul, elnézést kérnek a változtatásért. Bosszankodunk, hogy ezek szerint tízig aludhattunk volna… Mondjuk gyanús volt, hogy Géza, a taxisofőr okos telefonján futó járatinformációs programban nyoma sem volt a késésnek… A reptéren szerencsére kiderült, hogy ez csak az Amszterdamból induló járatra vonatkozott és mindössze fél órás csúszást jelent. Még szerencse, hogy nem fordítottuk vissza a taxit Budapesten, hogy aludjunk még kicsit.
A repülőn előttünk két magyar néni ült, akik magyarul próbálták a KLM légi-utaskísérőnek elmondani, milyen italt kérnek. Az egyik így: „víííííz”. A másik így: „kicsi kááávééé”. A holland nő szegény akárhogy igyekezett, nem értett magyarul, úgyhogy segítségére siettünk, és lefordítottuk. A nénik vérig voltak sértődve persze. És amikor a pilóta angolul mondta be, hogy miért kell még kicsit ülni a gépen, holott már leszálltunk, akkor a nénik hőbörögtek: „miért nem lehet valami érthető nyelven beszélni?”
Szóval megkezdődött az újabb dél-amerikai túra, ezúttal Kolumbiába. És ezúttal egy útitárssal Judit személyében. Következő állomás Panamaváros, majd Bogota. Onnan jelentkezünk újra.
És akkor a szokásos indulós hátizsák „selfie”:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.