mañana

Ne húzzuk az időt, képek itt.

A Colca kanyont a világ legmélyebb kanyonjának hirdetik, hangsúlyozva, hogy több mint kétszer olyan mély, mint a Grand Canyon. A "leg"-re rögtön rácáfol pár leírás miszerint az Arequipatól valamivel távolabbi (és ezért kevésbé látogatott) Cotahuasi kanyon még mélyebb...

A számháborúnak persze semmi értelme, pláne, mivel szerintem egyáltalán nem tűnik kanyonnak és a legalján sem volt kanyon-fílingem. Inkább egy nagyon mély és nagyon meredek folyóvölgynek mondanám, de valószínűleg ez már kimeríti a kanyon fogalmát. Mindenesetre viszonylag kevés olyan magas és függőleges fal van, mint pl. a Grand Canyonnál. Ettől függetlenül lenyűgöző a látvány mind a kanyonban, mind a Chivay környéki terepen.

A kanyon Peru harmadik leglátogatottabb látványossága, természetesen rengeteg iroda kínál túrákat, egynapostól háromnaposig. Hamar kiderül azonban, hogy a háromnapos túra napi 3 órás sétákat tartalmaz, a kétnapos ugyanaz, mint a háromnapos, csak az első két napot egybegyúrják. Az egynapos pedig gyakorlatilag csak buszozásból áll, mivel a kanyon kb. 4.5 órányira van Arequipától.

Szerencsére a hostelben a többi utazótól hamar megtudtam, hogy simán be lehet járni a kanyont saját szervezésben is. Nem kell vezető, nem kell szállásfoglalás előre. Az ember túrázgat faluról falura, aztán ahol elfárad, ott kap egy ágyat és kosztot. Így végül is saját szervezés lett belőle és mivel a 10 tagú Salkantay túrás társaságból 8 újra összejött itt (én a két holland lánnyal tervezetten jöttem együtt, az 5 angol srác véletlenül bukkant fel két részletben), természetesen együtt vágtunk neki a távnak. Mivel az angolok siettek tovább és a lányok nem vállaltak sok túrázást, a többiek csak egy éjszakával terveztek, én kettővel. Az első napot tehát együtt abszolváltuk (a lányok felmentést kaptak és rövidebb utat választhattak), a második és harmadik napon egyedül bandukoltam.

1. nap: Indulás hajnali fél négykor, reggeli fél hétkor Chivay-ban, rövid madárles Condor del Cruznál, majd a túra kezdete valamivel 10 előtt. A túraútvonal Pampa San Miguel (3280m) - San Huan de Chucchu (2300m) - Cosnirhua - Malata (2660m) - Sangalle Oázis (2180m). Vagyis jó magasról jó mélyre mentünk, kicsit visszakapaszkodtunk, majd megint le a mélybe. A lányok némi rövidítéssel egyből az oázisba mentek...

A terep nagyon változatos a kanyonban. Jórészt kopár köves-sziklás minden (és életemben nem láttam még ennyi kaktuszt és aloe verát - pláne természetes élőhelyén), ugyanakkor van ahol kukoricát termesztenek és vannak egészen zöld részei is a kanyonnak. Sőt, még eukaliptusz fákkal is találkoztam (koala nuku).

Az angolok valószínűleg világrekordot akartak dönteni, úgyhogy végül a 7 órásra kiírt túrát 4:45 alatt abszolváltuk és már kora délután az oázisba értünk. Úgy képzelem, hogy egy ehhez hasonló oázis mondjuk Thaiföldön maga lenne a földi paradicsom. Itt azonban minden két-három fokkal lerobbantabb, ami azonban nem is baj, mert egyrészt olcsó maradt (15 sol egy éjszaka), másrészt sokkal reálisabbak a viszonyok, mint ha minden csilivili lenne. Például villany nincs a szobákban, este fél hét után csak fejlámpával lehet közlekedni. Meleg víz nincs. Viszont minden lodge-nak van saját medencéje, amik viszont messze nem olyan tiszták, mint ahogy az ember elképzeli a távolból.

Az oázisba érkezve úgy tűnt, hogy megtörtént az első perui átverésem. Az indulás előtti napon ugyanis nyolcan nekiálltunk keresni egy irodát amelyikből ki tudunk csikarni valami csoportos kedvezményt. Meg is állapodtunk egy fickóval 35 solban fejenként az odafuvarért és egy éjszakáért az oázisban. A fuvarral semmi gond nem is volt, azonban mikor az oázisba értünk, nem tudott rólunk senki. Mindenki csak csóválta a fejét a számlát nézve, amin se cégnév, se telefonszám és még a lodge neve sem volt rajta (ez persze a mi naivitásunkat is jellemezte). Amikor a második lodge tulaj átlátva helyzetünket, javasolta, hogy szálljunk meg nála kedvezményesen és visszatérve Arequipaba menjünk a "turista rendőrségre", már-már elkönyveltük az átverést. Azért még javasoltam a bandának, hogy járjuk végig a maradék három lodge-ot is, hátha mégis tudnak valahol rólunk, bár igen kicsinek tűnt erre az esély. De, csodák-csodája, a negyedik helyen tudtak rólunk, úgyhogy végül is nem volt átverés...

Az egész kanyonban egyen árak vannak: éjszaka 15 sol, vacsora 10, reggeli 8. A vacsora mindenhol levesből, hús nélküli főfogásból és végül teából vagy kávéból áll. A reggeli pedig vastag palacsinta lekvárral plusz tea vagy kávé.

Vacsora után hamar nyugovóra is tért a banda, mert jól elfáradtunk a 30-35 fokban való túrázástól.

2. nap: a többiek már aznap visszatértek Arequipaba, úgyhogy nekik a célpont Cabanaconde volt, egy jó 3 órás kaptató nyílegyenesen felfelé... A lányok nagyon aggódtak, hogy lassúak lesznek, úgyhogy másfél órával korábban vágtak neki a távnak, amikor mi még aludtunk. A fiúkkal együtt megreggeliztünk, aztán elváltak útjaink és innen egyedül mentem tovább.

Meglepő módon, nagyon kevés emberrel találkoztunk/találkoztam a túra során. Úgy képzeltem, hogy legalább az első nap egymás sarkát fogjuk taposni a túrázókkal, mivel az a klasszikus két- és háromnapos túra útvonala mentén telt, amit minden sarkon hirdetnek. Ennek ellenére csak két lánnyal találkoztunk, akik nagy hátizsákkal eltrappoltak mellettünk. Biztos svájciak voltak... A második és harmadik napon is alig-alig találkoztam pár emberrel az utakon és a hostelekben is bőven volt hely.

A kijelölt túraútvonal a következő volt: Oázis (2180m) - Fure (2760m) - Húaruro vízesés - Llatica (2570m) - Llahuar Lodge (2020m). A térkép szerint ez kb. 12 órás túra lett volna, de azt már az első nap megtanultuk, hogy lehet bőven faragni az időkön (főleg mert nincs megkülönböztetve a felfelé és a lefelé menet). Végül is 8.5 óra alatt sikerült teljesíteni a távot, de a végén már örültem, hogy megérkeztem. Az út során kétszer tévedtem el. Először a kb. 40 épületből álló Fureban, ahol képtelen voltam kiigazodni. Sosem tudtam, hogy "utcán" sétálok vagy valakinek a kertjében. Szerencsére kutyák egyáltalán nem voltak a faluban, úgyhogy az esetleges területsértés büntetlen maradt. Végül az iskola tanárnőjétől kaptam némi útbaigazítást a vízeséshez, ami még másfél órára volt ettől a világvégi falutól.

A másik "eltévedés" a vízeséstől visszafelé történt. A vízesésnél ugyanis egy füves lejtő terül el, amit úgy összejárkáltak a szamarak, hogy mindenfelé ösvények látszanak és ebben az "ösvény labirintusban" nem könnyű megtalálni az egyetlen visszavezető utat.

A vízeséstől már szinte csak lefelé kellett mennem, egészen a folyóig, ahol a következő szálláshely volt. Az egyetlen nehézség a szamarak terelgetése volt, akiket szép lassan begyűjtöttem menet közben. Ugyanis annyira félnek az embertől, hogy a közeledtemre vagy előrementek az úton vagy kitértek. Az utolsó szakaszon azonban annyira szűk volt az út, hogy utóbbi opció nem volt módjukban választani. Így aztán az összes utamba kerülő szamarat (4 darab) szépen levezettem a völgybe...

A szálláshelyet egy idős nénike vezeti (aki a szamarakat meglátva beterelte őket az udvarba) és az egész nagyon jópofán van kialakítva (ld. fényképek), de a körülmények itt is elég nomádak. Sokat javít azonban a helyzeten a 38 fokos medence közvetlenül a folyóparton, ahol jó volt kilazítani a 8.5 órája gyűrődő izmokat. Épp négy fickó lubickolt, amikor megérkeztem. Együtt dolgoznak egy PSF nevű projekten, ami Pisco helyreállítását tűzte ki céljául a 2007-es földrengés után. Érdekes dolgokat meséltek és mivel megértően hallgattam őket, kaptam a rumoskólájukból is. Aztán sötétedéskor előjött a megszámlálhatatlanul sok csillag. Szédületes volt.

A néni fél nyolcra mindenkit vacsorához rendelt, ami után megint csak mindenki nyugovóra tért.

3. nap: az utolsó napra csak Cabanaconde elérése volt a cél, ahonnan sima távolsági busszal jó öt és fél óra Arequipa. Egy órányi laza túrázás után jó három és fél órás combszaggató kaptatás jött. A Salkantay túrához hasonlóan, ismét kaptam magam mellé egy kutyát. Tanulva a múltkori esetből, hamar túlestem az ismerkedésen egy kis buksizással és lapogatással. Ezzel megspóroltuk egymásnak a negyedórás tartózkodó méregetést. Ez is egy örökbefogadnivalóan aranyos kutya volt. Szegénynek olyan melege volt, hogy minden árnyat adó bozótot, sziklarepedést kihasználva bebújt az árnyékba.

Egy idő után átcsatlakozott egy mögöttem jövő francia pároshoz. De amikor lehagytak, velem jött tovább, úgyhogy kiderült, hogy nem átpártolt, hanem annyira szolidáris kutyus, hogy mindig a hátsókhoz csatlakozik! Cabanaconde-ba érve kaptam még egy kutyát, úgyhogy hármasban ütöttük el azt az egy órát, ami hátra volt a busz indulásáig. Amikor benéztem a templomba, tisztelettudóan lefeküdtek a bejárat előtt. Az egy óra pihenő és a negyedkilónyi zsemléből, fél liter kólából és egy csomag csipszből álló 4 solos ebédem egészen felfrissített a busz indulásáig. Cabanaconde meglepően érdekes kisvárosnak bizonyult, ahol teljesen keveredik a régi falu képe (vályogépületek, ólak) és az egyre inkább a turizmusra átálló életvitel (színes apartman épületek és éttermek). A főtér (meglepő módon, Plaza de Armas) viszont nagyon szép és a régi kőtemplom is nagyon szép, háttérben a hegyekkel (erről csak lopott képem van, mert ekkorra már lemerült az elemem).

A buszút elég nehézkesen indult, ugyanis Chivay-ig minden egyes ház előtt (de néha úgy tűnt, minden egyes kaktusz előtt) megálltunk. Aztán Chivay után már nem volt megállás Arequipaig, igaz, ház és kaktusz se nagyon. Teljesen kietlen táj, pár vulkáni heggyel a háttérben.

Ma pihenőnapot tartottam, ami meghozta az első Cevichet is. A Lonely Planet által javasolt helyen (csak Cevichet kapni, csak ebédre), ahogy Lonely Planet javasolja, sörrel.

Ez egy "Ceviche Mixto", ami azt jelenti, hogy hal is és tengeri herkentyű is van benne. Nem is kevés... A hagymát sem spórolták ki belőle. Elég erős, jellegzetes íze van, amitől egy idő után be is sokaltam. De azért összességében jó élményként maradt meg az első.

Holnap reggel nyolckor indulok meghódítani első hatezresemet, a Chachanit. Túrázásilag állítólag nem nehéz, az egyetlen kérdés, hogy a magassággal meg tud-e bírkózni az ember szervezete. Éjszakázás valahol 5200 méter körül. Hát, meglátjuk. Mindenesetre Bede Márton kollégámnak nem jött össze.

Most megyek is aludni, mert éjfél már elmúlt.