mañana

Egy napos huarazi aklimatizálódás után bevállaltam a Laguna 69 nevű kirándulást. A terep nem nehéz, de magasan van, ezért ajánlják, hogy az ember az első magassági kirándulások egyikeként válassza. Ezen kívül állítólag az egyik legszebb túra is. 

Egy 3 órás microzással kezdődött a móka, amiből két óra elképesztően rossz minőségű földúton telt. A kisbusz felvitt minket 4000 méterre, ahol szabadon lettünk eresztve, vezető nem járt a túrához. Igazából nem is kell, mert adja magát az út. A tó 4600 méteren van és a kaptatókon kapkodtam is a levegőt rendesen, illetve rettentő gyakran meg kellett állnom. Talán a pár nappal korábbi gyomorrontástól sem voltam a legfittebb, de azt hiszem leginkább a magasság vett ki.

A csapat alaposan szétszóródott a távon, akik már teljesen hozzászoktak a magaslati levegőhöz, azok pikk-pakk felszaladtak. De volt pár túrázó, akinek nem is sikerült eljutni a tóig. Én egy három fős izraeli csoporthoz csapódtam és együtt "húztuk" fel egymást. Aztán amikor felértünk, persze elfelejtettük a fáradalmakat. A tó egy hatalmas hegyvonulat lábánal fekszik és testes gleccserek merednek lefelé és egy nagy vízesés zuhog a tóba. Amíg üldögéltünk a tónál, a túloldalon három lavina indult meg: egyszer kőtörmelék indult meg, kétszer pedig a gleccserből nagy morajlással kiszakadó jégtömbök. Ezeket az eseményeket mindig nagy üdvrivalgással fogadta a nézőközönség.

Lefelé menet jól megáztunk, csuromvizesen kifejezetten üdítő volt a 3 órás visszabuszozás.

Sajnos az idő továbbra sem lesz kedvező a többnapos túrának, amit terveztem, úgyhogy ma este tovább is állok innen és holnap délután már Cuzcoban leszek. A magassági "tudás" ott is kell, ugyanis a város 3400 méteren van, és sok túraútvonal ott is 4000 fölé megy.

Képek ezúttal Picasan (a dzsungeltúráról is tettem fel), ízelítőnek csak pár kép.