Lima, helyi idő szerint este 10 óra.
Az amszterdami 12 órás repülőút rendben lement, bár a holland légitársaság szolgáltatása nem volt hasonlítható az ausztrálokéhoz, pedig ott jóval hosszabb volt az út. Azon a részen, ahol ültem, a stewardess méretei leginkább Dr. Bubó asszistensére, Ursuláéra emlékeztettek és olyan szigort tartott, hogy pisszenni alig mertünk, nemhogy aludni. A kaja meg olyasmi volt, mint amit elképzeltem az indexes börtönvideó nézése közben.
Érkezés után 45 perces csomagravárás, majd 20 perces vámvizsgálat. A sikeresen kijutókat taxisok hada fogadja, de az igazi káosz csak a városban kezdődik. Rögtön Callao negyeden vezet át az út, ami a szegénynegyedek egyike. Óriási forgalom, állandó dudaszó, szűkebb utcákban kutyák túrják a szeméthalmokat. De a javítási szándék megvan: óriási falfeliratok hirdetik pl. hogy "Jobb oktatással egy tisztább Callaoért" vagy "Több egészséggel egy jobb Callaoért". És ezek a feliratok döbbentenek rá, hogy itt minden el van falazva. Az összes út mentén többméteres téglafalak emelkednek, hogy mi van mögöttük, nem tudom.
Aztán egy fél óra után kiérünk a kulturáltabb részekbe, de a közlekedés továbbra is kaotikus. Félve megjegyzem a sofőrnek, hogy elég veszélyesnek tűnik a közlekedés, mire nevetve mondja, hogy az is. Később jót derül azon, hogy Mo. lakossága Limáéval vetekszik és nem érti, hogy akkor hogyan lehet nagyobb az ország, mint Lima. Kedves fickó, csak a nyelvi hiányosságom akadályozza meg abban, hogy jót beszélgessünk.
Végül csak eljutunk a hostelbe, ami egy 2x3 sávos út mentén van és a bejutás azzal kezdődik, hogy egy nagy rácsozott kapun kell bejutni. Csengő sehol, bentről nyitják ki. Kicsit spooky, de legálabb valószínűleg biztonságos. A hely rendben van, tudnak jól angolul, van WiFi és a szoba is tisztának tűnik. Mi kellhet még első éjszakára?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.