A dzsungeltúra előtti napon bejártam a Belén negyedet és a beléni piacot. A negyed nagyon szegény, az esős évszakban az egész vízen úszik és csak szűk kenukkal lehet közlekedni az úszó faviskók között. Most száraz időszak van, úgyhogy a házak a susnyásban, füvön, földön hasalnak. Nem kevés baromi ferdén.
A piacon mindenféle élelmiszert lehet kapni, zöldség, gyümölcs, hal, hús, mindez nyersen vagy valamilyen elkészített formában.
Pár solért lehet reggelizni-ebédelni-vacsoirázni is. Lehet helyben készített cigit venni (szűrő nélkül, persze), de volt elektronikai pult is.
Számomra időnként gyomorforgató volt a bűz, a halakat, húsokat ugyanis a 30-35 fokban hűtés nélkül, koszos asztalokra dobálják. De lehetett kapni például jó vastag kukacokat pálcára fűzve kisütve és friss teknőcöt is.
Az egészről a Parfüm című film nyitó jelenete jutott eszembe, ahol is a főhős egy hasonló piacon, irdatlan koszban-mocsokban a pult alatt született meg. Csak itt még a szagokat is lehetett érezni....
És az egész környék reménytelenül lepukkant.
Ezen a napon megjártam még Quistocochat, ami egy az amazóniai állatvilágot bemutató állatkert, de sokan csak azért járnak oda, mert van egy homokos tópartja, ahol lehet pancsolni, úszni, strandröplabdázni, stb.
Végül egy kutatóbázisra mentem el, ahol amazóniai állatokkal és növényekkel bíbelődnek. A legizgibb a manati óvoda volt, ahova eltévedt bébik kerülnek be és ahol addig nevelik őket, amíg szabadon bocsájthatónak nem ítélik őket. Az utolsó fázisban az embertől való elszakítás a cél, úgyhogy a vonatkozó medencét nem is lehetett megnézni. A látogatható medencéknél lehetett etetni, hívogatni és simogatni a manatiket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.